Közbeszerzési alapképzés /12 óra/ –

KEZDÉS DÁTUMA2019. október 29.

BEFEJEZÉS DÁTUMA2019. október 30.

RÉSZVÉTELI DÍJ80.000 Ft /fő/2 nap + Ellátás 10.000 Ft / fő/2 nap

JELENTKEZÉSI HATÁRIDÓ2019. október 28.

HELYSZÍNHunguest Hotel Millenium

Rendezvény ajánlása  
Tervezés Nagyobb méret

Rendezvény program

Közbeszerzési alapképzésünk célja a közbeszerzés szabályrendszerének alapjaival való megismerkedés, könnyebb tájékozódás a jogszabályok között.

A képzést követően a részvevők könnyebben eligazodnak a közbeszerzési eljárások között, azonosítani tudják a főbb közbeszerzési eljárási lépéseket és az eljárások szereplőit. A cél a közbeszerzés szóhasználatának elsajátítása mellett a teljes intézményrendszer és közbeszerzési eljárási logika elsajátítása. A képzés során kitérünk az elektronikus közbeszerzés alapjaira is, hiszen ma már a közbeszerzési eljárásokat elektronikusan lehet lebonyolítani, ezért gyakorlati tapasztalatokat, hasznos ismereteket is megosztunk a résztvevőkkel.

Képzésünket ajánljuk olyan cégeknek vagy intézmények munkatársainak, akik:

  • közbeszerzéseken akarnak indulni,
  • külső szakmai segítség nélkül, “házon belül” kívánják lebonyolítani közbeszerzéseiket.
  • Ajánljuk továbbá képzésünket olyan szakasszisztenseknek, akik közbeszerzési szakemberek mellett dolgoznak.

Főbb témakörök:

* A közbeszerzés intézményrendszere
* Közbeszerzési jogszabályok
* Információszerzés a közbeszerzésben
* A közbeszerzés hatálya, a közbeszerzési eljárás főbb szereplői
* Közbeszerzési eljárásrendek, főbb eljárási szabályok
* Eljárástípusok, eljárások ütemezése
* A közbeszerzési szerződés teljesítése, módosítása
* A közbeszerzési jogorvoslat rendszere
* Jogorvoslat kezdeményezése, jogorvoslati eljárás
* Elektronikus közbeszerzés
* Konzultáció

A képzés elvégzéséről az Infoszféra Kft.
államilag engedélyezett tanúsítványt ad ki.

Államilag engedélyezett képzés

Szervező

Infoszféra Kft.

2315 Szigethalom, Dunasziget u. 18. Rott Andrea +36703381887
Jelentkezésekre vonatkozó feltételek
Egyéb információk: Az ár tartalmazza az előadáson való részvétel, a kapcsolódó oktatási anyag, tanúsítvány és az íróeszköz költségét, illetve a reggeli és az ebéd díját. A képzés áfamentes, a díja költségként elszámolható. Az egész napos vendéglátás költsége a számlán, mint természetbeni juttatás kerül feltüntetésre, mely után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni. Jelentkezési és részvételi feltételek: 1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól. 2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat. 3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg. 4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik. 5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk. Lemondási feltételek: Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni. A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség! Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu